A legjobb haverom gyermekkora óta kézilabdázik. Nem éri el az NB1-es szintet, de ügyes és tényleg nagy szenvedélye a játék. Minden nap ott van az edzőteremben, csoportos edzéseken, vagy egyededül képezi a testét. Általában én is csak úgy találkozhatom vele, hogy az edzőterembe beszélünk meg időpontot és a közös sport közben beszéljük meg élményeinket.
Az egyik edzésünkkor figyelmeztetett, hogy jövő héten nem fogom lenn találni a teremben. Nagyon csodálkoztam, hiszen ő biztos nem hagyna ki egy teljes hetet. Ekkor mondta, hogy az edzője egy különleges edzéstervet dolgozott ki a számára. Mivel úgy látta, hogy problémája van a szem-kéz koordinációval, elküldte egy közeli tejgyárba, ahova új raklapos állványok érkeztek, hogy vegyen részt az összeállításban, utána szigorú felügyelet mellett, targoncával tegye fel a polcokra az árut.
A cég, aki a tejgyárnak elkészítette a raklapos állványokat, nagyon pozitívan állt hozzá az edző ötletéhez. Alapvetően mindent ők maguk csinálnak az előzetes felméréstől egészen a felállításig, de vállalták, hogy kellő irányítás mellett felügyelik a barátom munkáját is.
Mikor visszajött az „edzőtáborból” csupa kedves dolgot mondott az elmúlt hetéről és a tapasztalatairól. Mint kiderült, nagyon jót tett neki ez a néhány nap, nagyon sokat fejlődött szellemileg és testileg. Elmondta, hogy milyen összetett egy ilyen raklapos állvány elkészítése, de abba is beavatták a dolgozók, hogy miért lehet hasznos egy ilyen nagy, de egyenletes súlyokat kezelő gyárban. Ráadásul nagyon sokféleképpen összeállíthatóak és nem fixálják a formájukat egy életre.
Remélem, barátom a megszerzett tudását kamatoztatni tudja majd a kézilabda meccsek során is.