A profi autóversenyzéshez nem csak a gázt kell tudni nyomni, profi csapat is kell


Pár évvel ezelőtt kezdtem el az amatőr autóversenyzéssel foglalkozni. Akkor még azt hittem, hogy csak a gázt kell nyomni meg a féket, meg hát persze néha kormányozni sem árt. De mára már ez alatt a 2-3 év alatt rájöttem, hogy nagyon fontos a csapat, és a mellettem ülő navigátor is. Ők azok, akik hozzá segítenek engem egy-egy verseny megnyeréséhez, így közelebb juttatnak a nagy álmomhoz, hogy egyszer én is a profik közt nyomhassam a gázt. Mindehhez higgadtság türelem és nagy kitartás kell, nem utolsó sorban egy jó autó és egy jó szervíz csapat. Precíz szerelők mellett fontos a jó minőségű alkatrészek használata is, hiszen ezek az autók rendszeresen kivannak téve nagy fizikai hatásoknak. Amatőr versenyzőként számít a költség is, fontosnak tartjuk a minőségi alkatrészeket, de az áruk is nagyon fontos. Minden egyes esetben, még a legkisebb alkatrészeket is jól körül járjuk, hogy mi mennyibe kerül, hogy a következő versenyen is eltudjunk indulni, mert célunk a topligában versenyezni.

De nem elég a jó alkatrész a jó autó, megfelelő gumiknak is elengedhetetlenül lennie kell. Egyszer egy versenyen annyira erős volt a mezőny, hogy több verseny alatt tudták csak kihirdetni a győztest, mi akkor 16 kört mentünk több versenyző ellen, de sajnos nem volt elég a gumi, amit a versenyre vittünk, az utolsó előtti körmérkőzésen már egy nagyon szétkopott gumival tudtam csak neki futni a viadalnak. Ez lett volna számomra az amatőr verseny legfontosabb győzelme.  Az egész verseny alatt miközben küzdöttem versenytársaim ellen, azon járt az eszem, hogy most a következő futamra, hogy fogjuk megoldani a gumi kérdést, vagy talán ez volt az utolsó köröm életem eseményen, amit fel kell adnom?  Mikor kimentem a sátorba, már a csapat egy nagyon jó ötlettel állt elő. Mi lenne, ha kihasználnánk az internet előnyét és rákeresnénk a nyári gumi árakra?  Tudtam, hogy ezt így nagyon nehezen lehet majd megoldani, hogy a rajthoz állás előtt 30 perccel az én autómon már egy vadonat új gumi legyen és ne keljen feladnom a versenyt. Elég nagy volt nálunk a fejetlenség és látszott rajtunk, hogy nagyon kétségbe vagyunk esve. Amíg mi a csapat tagjaival kerestük a gumiabroncsot, meg hogy melyik a legjobb nyárigumi ár, addig a szerelők leszedték a már elkopott gumikat, hogy ezzel is egy kis időt tudjunk spórolni. Megtaláltuk a legjobb helyet, ahol volt is raktáron nekünk való gumi. Peti a legjobb barátom, aki minden versenyre elkísér felajánlotta, hogy ő gyorsan elszalad és elhozza nekünk a gumit, addig én nyugodjak meg és összpontosítsak a versenyre. Tudtam, hogy vissza fog érni, mert ismertem a gumidiszkont.hu oldalát, privát célra magamnak is onnan szoktam gumit venni, és nagyon korrekt, rendes csapatuk van nekik is. Ha Peti szól majd, hogy nagyon sietnie kell, biztosan figyelembe veszik, és gyorsan kiszolgálják.

 Verseny előtt 10 perccel ért vissza Peti a gumikkal és már rohantunk is hogy sikerüljön még feltenni a felnikre az ott kihelyezett gumiszerelő álláson a gumikat. A nagy kapkodás és a fejetlenség ellenére sikerült megoldanunk a gumi problémánkat és rajthoz is tudtam állni időben. Sajnos az első helyet nem sikerült megszereznem, valószínű a sok feszültség miatt, ami volt abban a 30 percben, de a dobogóra így is sikerült felállnom, ami az én szuper, kreatív csapatom nélkül nem sikerült volna. De az álmom nem adom fel, jövő szezonra jobban felkészülünk, és tanulunk a hibánkból, akkor már biztos a dobogó első lépcsőfokán állhatok, onnan már csak karnyújtásnyira a legvégső cél felé a profik közt versenyezni. A profi csapat már adott hozzá. Én pedig megteszek mindent, hogy profi legyek.